Történeti áttekintés

Történeti áttekintés a századfordulótól a második világháborúig.

Separator item

I. fejezet - Történeti áttekintés

 

1. Általános vonások

A századforduló táján, de már a XIX. század végén is, gyökeresen megváltozott a világ. Európa óriási gazdasági fejlődésnek indult, a nemzetközi kereskedelem több mint 60%-a a kontinens országai között zajlott sfejlődött a közlekedés és a vasút is. Olyan új és modern jelenségek voltak tapasztalhatóak, mint pl. az (e)migráció, hiszen a századelő első 15 évében körülbelül 10 millióan hagyták el Európát. A migrációs folyamatban olaszok, lengyelek, németek és oroszok, valamint a különböző kelet-európai országokból menekülő zsidók vettek részt.

Általánossá vált a vasúti közlekedés, fejlődött a hajózás, virult a világkereskedelem. 1913-ban a világ kereskedelmi flottájának több mint háromnegyedét európai hajók alkották. Óriási tőkekivitel volt megfigyelhető, volumene 1870 és 1913 között kb. a nyolcszorosára nőtt sennek 80%-át európai országok valósították meg. Az urbanizáció mértéke is roppant módon megerősödött, a falut kezdte elhagyni a város, bár korántsem olyan mértékben, mint a II. világháború utáni időkben, tehát évtizedekkel később.

 

2. A világpolitikai helyzet

Németország az újjáalakuló Európa egyik fő motorjává vált, az 1871-es egyesítés után a kontinens vezető hatalma lett. Bismarck kancellárt menesztették az 1890-es években, az ambiciózus II.Vilmos (1888-1918) pedig már világpolitikai méretekben gondolkodott. Németország azonban nem pusztán gazdasági győzelemre törekedett, hanem arra is, hogy katonailag is vezető hatalom legyen. Riválisaikkal ellentétben a németek háromszorosára növelték hadikiadásaikat.

Angliában ekkor – az Empire fenntartása mellett – más tényezők kerültek napirendre: felgyorsult a választójogi küzdelem s 1906-ban megalakult a Munkás Párt. Franciaországot több botrány rázta meg, az anarchisták merényleteket követtek el, a Dreyfus-ügy (1894) a polgári egyenlőséget kérdőjelezte meg és az állam-egyház viszonya jelentősen megromlott.

Az Orosz Birodalom tengernyi problémával küszködött, elmaradottsága, nemzetiségi és szociális feszültségei számtalan válságba sodorták bele. Az óriási vasútépítkezések és a megjelenő ipari proletariátus ellenére Oroszország agrárország maradt, a XX.század elején a foglalkoztatottak több, mint 70%-a a mezőgazdaságból élt. Az alacsony hozamú termelést még különféle kötelezettségek terhelték, bár az ország Európa legnagyobb gabonaexportőre volt. A tőkeszegény ország nagyon eladósodott s a termelőtőke közel fele külföldről érkezett. Politikailag is instabil volt az ország, az orosz-japán háborús vereség után pedig kitört az un. első orosz forradalom (1905-1907). A bolsevikokra és mensevikekre szakadt szociáldemokraták mellett eszerek és alkotmányos demokraták is voltak s a forradalom leverése után a cári abszolutizmus engedményekre kényszerült, parlamentre és némi földreformra, ami viszont – tekintetbe véve a helyzet instabilitását – elkésettnek bizonyult.

 

3. Magyarország a Monarchiában

Az Osztrák-Magyar Monarchia furcsa képződmény volt s a területek közti különbség sok mindenben ki is fejeződött. 1913-ban az egy főre jutó nemzeti össztermék tekintetében a cseh-morva vidékek a nyugat-európai átlag szintjén álltak, míg Magyarország csak ennek a felét „teljesítette”. A Monarchia gazdasági súlya elmaradt a többi nyugati államtól, ezt jelzi az is, hogy míg lakóinak száma a kontinens lakosainak 16%-át tette ki, addig az európai ipari termelésnek csak kb. 7%-át állította elő. Rendkívül megosztott volt minden téren s ezt a megosztottságot éppen a gazdasági munkamegosztás vagy a császárba vetett bizalom gyengítette. 1890 után a politikai élet folyamatosan destabilizálódott, s felerősödtek a választójogi küzdelmek. Bécsben, az 1896-os választójogi törvény értelmében a szocialisták is bekerültek a törvényhozásba.

Ami a legnagyobb gondot jelentette s az utókor szempontjából végzetesnek bizonyult, az a nemzetiségi kérdés volt. A németek-osztrákok aránya egyharmad volt az örökös tartományokban, míg a történelmi Magyarországon nem érte el a magyarok száma a lakosság felét, amelyet az asszimilálódó zsidósággal próbált meg pótolni az állam.

 

II. fejezet - Történeti áttekintés

Az első világháború és következményei

 

1. Okok és indokok

Az első világháborút nem véletlenül nevezik annak, aminek. Először csaptak össze ekkora mértékben országok egymással, először halt meg ennyi ember ilyen rövid idő alatt. A háború kitolódott Európán kívüli területekre is és az akkori legmodernebb fegyverekkel vívták meg e küzdelmet. Nyomában pedig új államok keletkeztek saz itt elszenvedett vereség és frusztrációérzés ágyazott meg a második világháborúnak is.

A háború kitörésének több oka volt: elsősorban az Európában lévő nemzetiségi ellentétek. Sokan ki akartak szakadni eddigi kereteikből (főleg az Osztrák-Magyar Monarchiából) és csatlakozni kívántak már meglévő nemzetállamukhoz. A franciák és a németek, a németek és az angolok, az oroszok és az angolok mind-mind számtalan hatalmi rivalizálásban vettek részt (egymással szemben), sbefolyásukat/érdekövezetüket is egymás kárára próbálták meg kiterjeszteni. Nemzetközi politikai konfliktusok sora zajlott már a nagy háború előtt shatalmi szövetségek alakultak ki: először az orosz-francia szövetség (1891-3), majd az angol-francia megállapodás (1904), az orosz-angol szerződés (1907), melyhez csatlakozott Szerbia, Belgium, Olaszország, majd Románia (utóbbi kettő már a háború éveiben): A másik oldalon pedig a német-osztrák-magyar szövetséghez Bulgária és Törökország csatlakozott. A háború előtt zajlott le Bosznia-Hercegovina annexiója, az olasz-török háború és két balkáni összetűzés, hogy ne teljenek el eseménytelenül az évek.

 

2. A háború kitörése és lefolyása

A háború kitörésének közvetlen „oka” az volt, hogy Ferenc Ferdinánd Habsburg-trónörököst, 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolták. A Monarchia ultimátumot, majd hadüzenetet intézett Szerbiához, Oroszország mozgósított, majd Németország, 1914. augusztus elsején hadat üzent a cári birodalomnak. Később a franciáknak, valamint Belgiumnak is hadat üzentek, ez az angolok haragját váltotta ki, mire ők hirdettek ki hadiállapotot Németországgal. A kezdeti német marsot megakadás követte, Nyugaton és (a Marne-folyónál, 1914 szeptemberében) Keleten is. Kelet-Poroszországban és Szerbiában több helyen állóháború alakult ki. A következő évek váltakozó sikereket és vereségeket hoztak, a németek 1915-ben Ypern-nél pedig harci gázokat is bevetettek, ami szintén „forradalmi” tett volt az emberiség történelmében. Az orosz ellentámadás kifulladt Gorlice-nél s 1916-ban Verdunnál alakult ki állóháború az antant és a központi hatalmak között. Az 1917-es évben Oroszország – a forradalom miatt – kimaradt a háborúból, viszont a német tengeralattjáró-háború miatt az Egyesült Államok 1917 áprilisában, az antant oldalán belépett a háborúba, ami jelentősen megváltoztatta az erőviszonyokat. 1918-ban Németország, a breszt-litovszki béke után megpróbált eredményt kicsikarni, nem nagy sikerrel, így lassan, de biztosan kifulladt. A hadműveletek befejeződését a Compiegne-melletti fegyverszünet biztosította.

Oroszországban – mint ahogy már arról szót ejtettünk – forradalom tört ki. 1917 februárjában kettős hatalom jött létre, névlegesen az Ideiglenes Kormány gyakorolta a hatalmat, ám a szovjetek gyakorolták a tényleges hatalmat, amely jelentős bolsevik befolyás alatt állt. 1917. október 25-én (november 7. a Gergely-naptár szerint) a bolsevikok magukhoz ragadták a hatalmat. Bár a hatalom megragadását a békére és a földre vonatkozó dekrétumok „kísérték”, többéves véres polgárháború következett. A bolsevikok egyik első lépése az Alkotmányozó Gyűlés szétzavarása volt, vagyis már akkor is látszott, hogy az ország nem szakít diktatórikus történelmével, hanem ennek csak új formáját valósítja meg.

 

3. A háború következményei

A nagy háború fontos következménye a Monarchia széthullása volt. Megszerveződött Csehszlovákia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, kiterjesztette határait Románia (jelentős magyarlakta területekkel). Bécsben és Budapesten pedig kikiáltották a köztársaságot.

Jelentős hatás volt a különféle forradalmi kísérletek megjelenése, majd retrográd rezsimekkel történő konszolidálódása. Magyarországon a területi követeléseket ellensúlyozandóan, 1919.március 21-én, a hatalom a kommunisták kezébe került, akik a szocdemekkel összefogva Szocialista Pártot hoztak létre s jelentős kommunizálásokba fogtak. A hatalom élén a Népbiztosok Tanácsa állt, élén Kun Bélával. Németországban is több helyen jöttek létre kis tanácskormányok, de a nemzetközi támogatás elmaradása miatt nem tudták magukat fenntartani, elbuktak. Németország az un. weimari köztársaság keretében konszolidálódott, de a törékeny színpad mögött már szerveződtek a háborús vereséget és a nehéz jóvátétel sérelmeit meglovagoló szélsőjobboldali mozgalmak.

 

III. fejezet - Történeti áttekintés

A két világháború között

 

1. Aggasztó jelenségek a világban

Már beszéltünk arról, hogy a nagy háború egyik következménye új államok kialakulása volt. A Monarchia feldarabolódott, Németország – többek között – átadta Franciaországnak Elzászt, Törökország gyarmatai sorát veszítette el sjelentős jóvátételi pénzeket kellett fizetniük a vesztes államoknak. A volt török uralom alatt álló régiókon Anglia és Franciaország osztozott s még a háború alatt megállapodtak egymással a befolyási övezetek felosztásában, így került pl. Palesztina brit uralom alá. Rendkívül súlyosan érintette a vereség Magyarországot, melynek területei harmadára csökkentek. A trianoni békeszerződés (1920.június 4.) következtében Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék is a feltörekvő nemzetállamok kezébe került. A háborús vereség, a területi veszteségek sajátos frusztrált hangulatot alakítottak ki a vesztes országokban, revíziós törekvéseiket folyamatosan fenntartották s megalapozták a következő nagy háborút.

A győztes hatalmak létrehozták a Népszövetséget, melyből kezdetben kirekesztették a veszteseket. Új államok alakultak: Finnország, Litvánia, Lettország, Észtország. Lengyelország pedig ismét egységes lett, ami nagy dolog, főleg, hogyha figyelembe vesszük azt, hogy a lengyelség eddigi életét két nagyhatalom szorításában élte le. A Népszövetség némileg nyitottá vált akkor, amikor az 1928-as Kellog-Briand paktum nyomán a szerződők (Egyesült Államok és Franciaország) ígéretet tettek arra, hogy problémáikat békés úton fogják rendezni. Az egyezményhez a németek és a szovjetek is csatlakoztak.

 

2. Totalitariánus rezsimek kialakulása: Németország, Olaszország és a Szovjetunió

1919 nyarán Németországban elfogadták a weimari alkotmányt, mely parlamentáris demokráciát biztosított. Az ország „elmerült” az instabilitásban, a gazdasági válság politikaiakkal is társult, ám később amerikai kölcsönök biztosították az ország gazdasági talpraállását és törékeny demokrácia alakult ki, melyet balról és jobbról is veszélyes erők fenyegettek.

A Szovjetunióban a bolsevik vezető, Lenin „áldásával” útjára indult a NEP („Új gazdaságpolitika“), mely a bolsevik alaptételekkel szemben, némi piaci viszonyokat engedett be a gazdaságba. Azonban a mind inkább betegeskedő Lenin helyett Joszif Visszarionovics Sztálin került az előtérbe, aki elkezdte kiszorítani ellenfeleit a politikai életből. A Szovjet Kommunista Párt főtitkáraként regnáló Sztálin fokozatosan szigetelte el vagy kényszerítette száműzetésbe a pártellenzék tagjait, a húszas évek végén pedig példátlan kollektivizálási hullámot, majd ötéves terveket erőltetett rá a lakosságra. A SZU-ban a diktatúra eleddig nem tapasztalt, mindennél brutálisabb formája következett be, mely – ugyanakkor és egyben paradox módon – nagy modernizációs kísérlettel járt együtt.

A par excellence fasizmus először Olaszországban alakult ki. Benito Mussolini, aki szociáldemokrataként kezdte tevékenységét, mozgalmat szervezett, majd 1922 októberében bevonult Rómába („marcia su Roma”) sa király őt bízta meg a kormányalakítással: a Duce erre 1926-ra felszámolta a parlamentarizmust, majd korporációs rendszereket hozott létre.

Adolf Hitler, a szélsőjobboldali német nácik vezére 1933 januárjában kancellári kinevezést kapott, betiltotta a politikai pártokat sfelgyújtatta a Reichstagot. 1934. június 30-a, Hindenburg elnök halála után vezér és kancellár lett. Kilépett a Népszövetségből, bevezette az általános hadkötelezettséget, 1936-ban bevonult a Rajna-övezetbe. Népszerűsége pedig nőttön-nőtt a társadalomban.

A sztálini Szovjetunióban megkezdődtek a leszámolások, személyi kultusz alakult és a titkosrendőrség által uralt társadalomban mindenkinek az élete veszélybe kerülhetett, akiről a Vezér úgy gondolta, hogy veszélyezteti hatalmát. Sztálin 1953-ban bekövetkezett haláláig több millió politikai perben hétszázezer halálos ítéletet hoztak. Ugyanakkor a SZU – összhangban a régi hagyományokkal – birodalom lett, Sztálin a „szocializmus egy országban“ elvét alkalmazva szakított a bolseviki forradalmi exporttal sterrorisztikus diktatúrát hozott létre – immár a SZU határain belül. Nem pusztán radikális vallásüldözés vette kezdetét, hanem népeket és embereket költöztettek át egyik helyről a másikra,lágerrendszert hoztak létre az egész országban (GULÁG), ahová a köztörvényeseken kívül politikai foglyok milliói kerültek. Nem tervszerű irtásban volt részük, hanem „csak“ (a brutális bánásmód mellett) minimális élelmiszeradag biztosításával dolgoztatták őket, amíg meg nem haltak. A sztálini Szovjetunió és a náci Németország a történelem sötét mélypontját jelentette, soha ilyen nagy területeken (és a sztálini SZU esetében ennyi ideig) nem alakultak ki és maradtak fenn gyilkos diktatúrák, totalitariánus államok.

 

3. A magyar világ a két háború között

Magyarország nagy válságát élte az első világháború utáni időkben. A trianoni területvesztés nem pusztán a lakosok nemzeti érzelmeire volt hatással, hanem elvágta egymástól azokat a hagyományos területi-történeti régiókat, melyek korábban összefüggtek sezzel a gazdaságra is negatív hatást gyakorolt. A szomszédos országokban kisebbségbe került magyarság helyzete változó volt: Romániában nem volt túl jó, Csehszlovákiában valamivel jobb volt, ám mindkét területen az állam óriási apparátussal igyekezett leválasztani a magyarságról azokat a csoportokat, melyek erre alkalmasnak tűntek. Magyarország pedig az elvesztett területek iránti lázban égett, Revíziós Liga alakult ssemelyik magyar kormány nem felejtette el, hogy ezeket valamikor vissza kell majd szereznie. Fontos következménye volt az eddigi eseményeknek, hogy a kommün zsidó tagjaira való hivatkozásul a zsidóságot tették meg bűnbaknak széles jobboldali körök: a különféle katonai különítményesek több ezer zsidót gyilkoltak meg a „fehérterror” ideje alatt.

Teleki Pál, majd Bethlen István konszolidálta az országot, a Népszövetséggel is sikerült felvenni a kapcsolatot, ám a magyar jobboldali és „ellenforradalmi“ kurzusnak is kompromisszumokat kellett kötnie. 1927-ben pl. visszavonták a zsidóság ellen irányuló numerus clausus törvényt (1920) slefegyverezték az ellenforradalmi, katonai különítményeket. Mindezeket összevetve a Horthy Miklós kormányzó által vezetett ország sajátos féldemokrácia volt: működtek a pártok, de a kommunistákat kiszorították a politikai rendszerből, voltak választások, de ez – Európában egyedülálló módon – nyílt szavazáson alapult, és ez számtalan manipulációra adott alkalmat. Ennek ellenére a sajtó többé-kevésbé szabad volt sa magyar kultúra nagy évtizedeit élte. Hitler hatalomra jutása, háborús tervei és a már említett revíziós törekvések nagyjából meghatározták a magyar politika lehetőségeit, ám nem lehet mindent ezzel magyarázni. Magyarország – Németországgal, Japánnal és Olaszországgal együtt – azonos szövetségi rendszerbe került. Az ország 1932 után megindult a lejtőn, 1938 és 1941 között három zsidótörvényt hoztak, igaz közben visszaszerezte (Hitler segítségével) Észak-Erdélyt, Felvidéket és Kárpátalját.

Az ország agrár-jellege közben mit sem változott, bár az ipar is kezdett előre kapni. Ugyanakkor óriási szociális különbségek voltak, több millióan éltek nagy szegénységben, miközben a feudalizmus jellemző vonásai továbbra is fennmaradtak: nagy egyházi és főnemesi latifundiumok voltak, miközben komolyabb, a magyar agrárszerkezetet, tulajdonviszonyokat megmozgató földosztásról szó sem lehetett.

 

IV. fejezet - Történeti áttekintés

A második világháború

 

1. Közvetlen elõzmények és okok

A háború legközvetlenebb elõzményeként, ha nem is okaként említhetõ, hogy az elsõ világháború utáni békeszerzõdések roppant módon átformálták Európa térképét, s a nemrégen alakult nemzetállamokat a régi birodalmak rovására elégítették ki. Ezzel az egyébként is meglévõ vereség érzését még további frusztrációs érzésekkel fokozták a vesztesek körében. Ezek az elõzmények alapvetõ szerepet játszottak abban, hogy szélsõjobboldali diktátorok jelenhettek meg a színen. Militarizálták és terrorizálták saját lakosságukat, amely azonban mégis elvárta és el is tûrte tõlük, hogy állítsák helyre a régi nemzeti dicsõséget.A náci Németország nem pusztán egy militarista diktatúra volt a sok közül, hanem vezetõi szinte a kezdetektõl fogva a hivatalos propaganda szintjén fogalmazták meg azt, hogy szigorú faji hierarchia létezik a világban, melynek elején az árják, a végén pedig a zsidók állnak. Adolf Hitler Németországában elõször az elmebetegeket sterilizálták, majd ölték meg (eutanázia program), de ez az „akció” még kiváltotta az egyházak tiltakozását. Késõbb a cigányokat, a politikai másként gondolkodókat és a homoszexuálisokat kezdték üldözni, de a legsanyarúbb sors a zsidóságra várt. Bár Hitler egy ideig proponálta a német zsidók elköltöz(tet)ését az országból, az 1942 elején lezajlott wannsee-i konferencia zöld utat adott a zsidóság megsemmisítésének, melyet fõleg a náci szoldateszka csizmái alá került országok zsidósága szenvedett el. Európa zsidóságát megsemmisítõ táborokba hurcolták.Az európai hatalmak nem tudtak mit kezdeni Németország és Olaszország felemelkedésével s elnézték, hogy a spanyol polgárháború (1936-1939) a fasiszták gyõzelmével végzõdjék. A náci Németország fokozatosan terjesztette ki hatalmát: 1938 márciusában bekebelezte Ausztriát (Anschluss) s 1938 szeptemberében, a müncheni egyezménnyel elérte, hogy megkapja a Csehszlovákiához tartozó szudétanémet vidéket is. Hitler 1939 márciusában lerohanta Csehszlovákiát, létrehozta a Cseh-Morva Protektorátust, a szlovák náci bábkormányt és területüket „adatott” át a magyaroknak. Ráadásul Hitler 1939. augusztus 23-án neutralizálta a Szovjetuniót is: a Molotov-Ribbentropp paktum - mely eredetileg megnemtámadási egyezmény volt a két ország között - titkos záradéka Lengyelország felosztását tartalmazta. 1939. szeptember elsején (ez a második világháború „hivatalos” kezdete) Hitler (hadüzenet nélkül) megtámadta és bekebelezte Lengyelország egy részét, míg a másikat a szeptember 17-én támadó szovjet csapatok szállták meg. A nyugati országok hadat üzentek a németeknek, ám hadmûveletek ekkor még nem indultak el.

 

2. A háború elsõ évei

Nemcsak a németek támadtak. 1939 novemberének végén a szovjetek megtámadták Finnországot, minek következtében kizárták a Népszövetségbõl. Az 1940. márciusi szovjet gyõzelem után pedig a németek megtámadták Dániát és Norvégiát, majd a Benelux-államokat. Franciaországot is lerohanta Hitler, egy része protektorátus lett, míg másik részén bábállam alakult (ez volt az un. Vichy-i Franciaország). A németek a Balkánon is „tevékenykedtek”: megtámadták Görögországot és Jugoszláviát is. Románia és Bulgária a németek szövetségese volt, így nem volt szükség a megszállásukra. A németek és szövetségeseik kegyetlenül irtották a helyi zsidó lakosságot és a partizánokat. A zsidókat a nácik koncentrációs táborokba zárták, ahol – több helyen is – gázzal végeztek velük, majd a holttesteket elégették. Ilyen volt az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor.1941. június 22-én Németország – váratlanul – megtámadta a Szovjetuniót. Kezdetben annyira meglepték a szovjeteket, hogy mélyen be tudtak hatolni az ország belsejébe. Leningrád azonban ellenállt: 1941 szeptemberétõl 1944-ig a leningrádi blokád következtében – bár rengetegen haltak meg –, a szovjetek megállították a németeket. Moszkvát sem tudták bevenni s 1941 decembere-1942 januárja után világossá vált, hogy hosszú, elhúzódó háborúra számíthatnak.A nyugati hatalmak eközben feleszméltek. A Churchill vezette brit kormány az Atlanti Chartát hozta létre az amerikaiakkal (1941.augusztus 12.), majd megalakult a szélesebb antifasiszta koalíció. Pearl Harbour amerikai támaszpontját 1941. december 7-én támadták meg a japánok, ezzel pedig az amerikaiak is hadba léptek. Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió egy oldalra kerültek s ezzel alapvetõen vált kétségessé a német gyõzelem, hiszen a Szövetségesek oldalán helyrehozhatatlan erõfölény alakult ki. A nyugati nagyhatalmak és a Szovjetunió vezetõi 1943 decemberében, Teheránban, már a háború utáni rendezés esélyeit latolgatták.Nagy fordulatot a háború menetében a sztálingrádi csata (1942. július-1943. február) hozott, a küzdelmek végén a szovjet erõk háromszázezer embert zártak gyûrûbe s megadásra kényszerítették a von Paulus által vezetett német erõket. Ám az angolszász erõknek is sikerült áttörést elérniük: 1942 októberétõl fokozatosan szorították ki a német és olasz erõket Észak-Afrikából, majd 1943. júliusában partra szálltak Szicíliában. A németek közbeavatkoztak, de Olaszország kivált a háborúból. A fordulat akkor vált teljessé, amikor 1944. június 6-án, az angolszász erõk partra szálltak Normandiában s megkezdõdött Franciaország és a Benelux-államok felszabadítása. Bár a németek erõsen ellenálltak sõt az Ardennekben ellentámadásba mentek át, a hadmûveletek zöme Németország területére tevõdött át, megpecsételve ezzel a háború sorsát.

 

3. A háború vége és befejezõdése

A második világháború sorsát 1944 nyarán döntötte el a normandiai partraszállás. A szovjetek is ellentámadásba lendültek. Románia és Bulgária kilépett a német szövetségi rendszerbõl, a szovjet hadsereg pedig egyre mélyebben hatolt be Kelet-Európába. 1945 januárjában még inkább kiteljesedett a szovjet offenzíva s április 25-én, az Elbánál találkoztak az amerikai és a szovjet csapatok. Berlin ostromát és Adolf Hitler öngyilkosságát követõen május 8-án Németország kapitulált. A gyõztesek felszabadították a koncentrációs táborokat, ahol iszonyatos látvány fogadta õket: a világháború és a nácizmus lényege tárult a szemük elé. A gyõztes hatalmak vezetõi 1945 februárjában, Jaltában találkoztak és megállapodtak Németország megszállásáról, a jóvátételrõl s felelõsséget vállaltak azért, hogy a kontinens országai a nemzeti önrendelkezés jegyében antifasiszta és demokratikus átalakuláson mennek át. A „nagy háború” óriási vérveszteséget hozott a világnak. 55 millió ember halt meg (ebbõl 20,6 millió a Szovjetunió lakosa volt) s a konfliktussorozat óriási népmozgásokat indukált.

 

4. Magyarország a második világháborúban

Amikor Adolf Hitler 1940. decemberében jóváhagyta a Szovjetunió megtámadásának tervét, a Barbarossa-tervet, Magyarország is kényszerpályára került. Jugoszlávia esetében az volt a helyzet, hogy – bár német nyomásra csatlakozott – a náci szövetséghez, de azt a kormányt, mely aláírta ezt a nyilatkozatot, puccs távolította el a hatalomból. A németek azonnal be akartak vonulni Jugoszláviába, de Teleki Pál miniszterelnök (aki „örök barátsági szerzõdést”) írt alá az állammal, 1941. április 3-ra virradó éjjel inkább az öngyilkosságot választotta a szerzõdésszegés helyett. Utódának már nem voltak ilyen aggályai s a magyar csapatok részt vettek Jugoszlávia megszállásában. A magyarok hadba lépését Kassa „szovjet” bombázása „indokolta”. Mint kiderült, provokációról volt szó. A németekkel együtt a Szovjetunióba behatoló magyar haderõ miatt rövid idõn belül Magyarország hadiállapotba került a Szovjetunión kívül Angliával és az Egyesült Államokkal is. Közben újabb zsidótörvényt hoztak, mely már faji alapokon állott, ráadásul 1942 januárjában a magyar hadsereg – „válaszul” a partizánakciókra – közel négyezer embert gyilkolt le Újvidék térségében. Csak Kállay Miklós - aki egyébként is nagyobb távolságra törekedett a németekkel szemben - miniszterelnöksége alatt állították a bûnösöket hadbíróság elé.A sztálingrádi csata után a magyar hadsereg végnapjai kezdõdtek el, Voronyezs körzetében óriási vereséget szenvedett el a frontra küldött második magyar hadsereg. 1943. szeptember 9-én a nyugati szövetségesek átadták az elõzetes fegyverszüneti megállapodás tervét, ebben azt követelték, hogy az ország szakítson a németekkel, és vonja vissza csapatait a Szovjetunióból. A németek tudomást szereztek az ország terveirõl, ezért 1944. március 19-én megszállták Magyarországot. Kineveztették a németekhez lojális Sztójay Dömét miniszterelnöknek, letartóztatták a fõbb ellenzéki politikusokat, és elkezdõdött a magyar zsidók elleni hajtóvadászat is. Megkezdõdött a zsidóellenes rendeletek sorozata, gettókba tömörítették a zsidóságot, majd május és július között – Budapest kivételével – az összes helységbõl deportálták õket koncentrációs táborokba, az országhatáron kívüli helyekre. Nagy nemzetközi tiltakozás és az Auschwitz-i Jegyzõkönyvek birtokában Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállíttatta a deportálásokat.Ám a német megszállásnak más következményei is lettek. Nem hozták haza a magyar katonákat, hanem még az elsõ magyar hadsereget is bevetették, amely még több véráldozattal járt. 1944. augusztus 29-tõl datálható a Lakatos-kormány tevékenysége, mely a háborúból való kilépést tûzte ki célul. Hiába volt azonban minden, a németek mindenrõl informálódtak, a szovjetek pedig szeptember végén átlépték a trianoni magyar határt. Október 11-én aláírták a szovjetekkel az elõzetes fegyverszüneti megállapodást, s október 15-én Horthy Miklós bejelentette, kilép a háborúból. A németek válaszul elfogták Horthy fiát, megszállták a fõváros stratégiai pontjait, majd rávették a kormányzót arra, nevezze ki Szálasi Ferencet miniszterelnöknek.Szálasi azonnal teljes mozgósítást rendelt el s óriási terrort foganatosított. Nyilas különítmények zsidók tömegeit lõtték bele a Dunába. A gyenge magyar ellenállás legfontosabb szervét, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának vezetõit elfogták, többüket pedig kivégezték.A gyõztes marsban lévõ szovjetek három hullámban támadtak a Kárpát-medencében, 1944 szeptemberétõl Erdélyben, aztán novemberben Dél-Dunántúlon a Balaton vonaláig, és a Duna-Tisza közén. 1944 karácsonyára pedig körbezárták Budapestet is. A kapitulációs felhívást a város német parancsnoksága visszautasította. A szovjet hadmûveletek harmadik hulláma már Budapest elfoglalása után történt, ám a németek „miatt”, hiszen azok nagy haderõvel igyekeztek visszaszerezni a Duna-vonalát és egyben a zalai olajvidéket is biztosítani akarták. A szovjetek sikeres ellentámadásba mentek át: április 4-re Magyarország területe felszabadult. Az ország nemzeti vagyonának több, mint 40%-a pusztult el, többszázezer magyar zsidót öltek meg és többszázezren haltak meg (katonaként és civil áldozatként) – értelmetlenül – a frontokon. Magyarország tragédiája nem csak az volt, hogy már megint a vesztesek közé tartozott, hanem az, hogy a revíziós megszállottság annyira eluralkodott a vezetõ rétegen, hogy ezért képesek voltak a náci Németország oldalán háborúzni, odadobni a magyar zsidóságot és többszázezer katona életét, ugyanakkor a háború végén már nem tudtak kilépni a vesztes küzdelembõl. A magyar háborús veszteségek elérik a 8-900 ezer fõt, ebbõl igen tekintélyes számot (600 ezer) képvisel a magyar zsidóság embervesztesége.

 

A XX. század története

 

A XX. század az emberiség történetének legvéresebb százada, hiszen, amellett, hogy az emberiség technikai tudása a sokszorosára nőtt, megsemmisítő táborok, tömeggyilkosságok voltak jellemzőek erre a korszakra.

A XX. század az emberiség történetének legvéresebb százada, hiszen, amellett, hogy az emberiség technikai tudása a sokszorosára nőtt, megsemmisítő táborok, tömeggyilkosságok voltak jellemzőek erre a korszakra. Ez nem azt jelentette, hogy ebben a században alapvetően romlott volna az emberek moralitása, hanem csak azt, hogy beláthatatlan civilizációs segítséget kapott az emberiség ahhoz, hogy a rossz hajlamaiknak megfelelő uralmi formákat kialakítsák és másoknak szenvedést okozzanak. Ezeket az uralmi formákat a tömegtársadalom médiuma segítségével hozták létre, skéz a kézben járt vele az emberiség tudományos-technikai fejlődése, melynek szimbólummá merevedett torzképe egy addig ismeretlen lengyelországi település, Oswieczim-Auschwitz lett, ahol a második világháború alatt, nagyipari módszerekkel (tehát az akkori emberiség technikai tudásának megfelelő módon) gyilkolták meg a német fasiszták a modern tudományos rasszizmus és antiszemitizmus céltáblájának tekintett embercsoportokat, elsősorban zsidókat, de másokat is. Nem ennyire „tudományosan” kivitelezett népirtásokat azóta is, sőt, (az 1910-es évek legelején zajlott örményellenes mészárlásról szólva), azelőtt is elkövettek már, de Auschwitz a modern emberiség rossz arcának jelképévé vált. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nemcsak a német nácizmus, hanem a szovjet sztálinizmus is kitermelte a maga borzalmas, totalitariánus vesztőhelyeit és táborait. 

 

Glosszárium történeti áttekintéshez

 

Összeállította: Novák Attila, történész

  • 1871-es egyesítés: a porosz győzelmek után ekkor kiáltják ki az egységes Német Császárságot, azaz az egységes Németországot.
  • alkotmányos demokraták (vagy kadetok): a századelő Oroszországában, a nyugati polgári demokrácia értékeit célul kitűző párt.
  • anarchisták: olyan személyek, akiknek ideológiájuk a fennálló társadalmi rend elleni küzdelem, céljaikat sokszor erőszakkal próbálták elérni, ám vannak erőszakmentes irányzataik is.
  • angol-francia megállapodás (1904): ez volt az un. „entente cordiale”, azaz az a megállapodás, melyet az angolok és a franciák az Oroszországgal megkötött 1907-es szerződéssel, később Németország és a hármas szövetség elleni tömbbé alakítottak.
  • annexió: szószerint „bekebelezés”, ilyenkor a másik állam/terület szuverenitása megszűnik, teljesen beolvad az annektálóéba.
  • Anschluss: Ausztria nácik általi „egyesítése” (valójában bekebelezése) 1938 márciusában, a németek megszállták Ausztriát és beolvasztották a Birodalomba.
  • Árja: indoeurópai népcsoport tagja, a nácik azt értették rajta, hogy: „nem zsidó”. Az elmélet a XVIII. században született meg Németországban, a legrégibb civilizációk után kutatva, és a pángermán mozgalom fejlesztette tökélyre, majd később a náci ideológia – áltudományos – központi elemévé vált. Eszerint vannak az árja és a nem-árja „fajok”, az árják magasabbrendűek, míg a nem-árja fajok prototipusa, a zsidóság.
  • Atlanti Charta: 1941.augusztus 12-én, az amerikai elnök és az angol miniszterelnök találkozóján született dokumentum, melyben a két ország jövőbeni politikájának elveit hangolták össze.
  • Bethlen István (1874-1946): Magyarország miniszterelnöke, 1921 és 1931 között, konszolidálta a magyar gazdaságot és a politikai életet. A háború után a SZU-ba hurcolták, ott halt meg. Vitái miatt 1935-ben kilépett az Egységes Pártból.
  • Otto von Bismarck kancellár (1815-1898): a német egység „atyja”, 1862-től állt a porosz kormány élén, majd az Észak-Német Konföderáció kancellárja, majd Németország első kancellárja. 1890-ben lemondott.
  • bolsevik: az orosz szociáldemokratákból 1903-ban szétvált egyik szárny, akiket a század elején Lenin vezetett. Radikálisabb társadalmi elképzeléseik voltak, mint a többieknek.
  • Dreyfus-ügy (1894): kémkedésért ártatlanul letartóztatták, majd meghurcolták Alfred Dreyfus francia (zsidó) tisztet, el is ítélték, később azonban felmentették. Az ügy a francia politikai élet nagy töréspontjának minősült.
  • Duce: Benito Mussolini olasz diktátor főleg a hívei által használt neve, jelentése a „Vezér”.
  • első orosz forradalom (1905-1907): az orosz-japán háború utáni vesztes Oroszországban zajló első felkelés, mely után a győztes cári rendszer komoly engedményekre kényszerült.
  • eszerek: a parasztság és a vidéki értelmiség befolyásolását célul kitűző mozgalom a századelő Oroszországában.
  • GULÁG (Glavnoje Upravlenyije Lagerej: „Büntetőtáborok Főigazgatósága”): a Szovjetunióban a politikai és köztörvényes bűnözők dolgoztatására létrejött óriási munkatáborrendszer, ahol rengetegen haltak meg a rossz körülmények következtében. A Gulagot Sztálin halála után fokozatosan számolták fel, formálisan 1960-ban.
  • kollektivizálási hullám: a szovjet érdekszférába országokban lezajló folyamat, melynek folyamán sorozatosan államosították a magántulajdonnal bíró egységeket.
  • kommün: a tanácsköztársaság rendszere, de tágabb értelemben a XIX.századi kollektivista kísérleteket is ezzel a jelzővel illették.
  • korporációs rendszerek: ezek olyan formációk, melyek az államba próbálják beépíteni a különböző érdekvédelmi szervezeteket (pl.szakszervezeteket) és tömörüléseket.
  • latifundium: feudális földbirtok, általában nagyméretű.
  • mensevik: az orosz szociáldemokratákból kivált másik csoport
  • migráció: vándorlás.
  • Népszövetség: az első világháború után keletkezett nemzetközi szervezet, az ENSZ elődje. A második világháború alatt a működése ellehetetlenült.
  • numerus clausus törvény: 1920-ban, a magyarországi zsidóság egyetemi-főiskolai számarányának visszaszorítására létrejött diszkriminatív törvény, melyet később visszavontak.
  • orosz-angol szerződés (1907): a két hatalom közti szerződés a németekkel, ill.szövetségi rendszerével szemben biztosította be a feleket.
  • orosz-francia szövetség (1891-3): konzultatív paktum, katonai szerződés, majd 1893-ban ünnepélyes ratifikálása a két ország közti szerződésnek. A két hatalom a német támadás esetére biztosította be egymást – és magát.
  • orosz-japán háború (1904-5): a két ország között kitört háború Japán győzelmével végződött és jelentősen hozzájárult a cári Oroszország destabilizációjához.
  • Oswieczim-Auschwitz: lengyel területen létrehozott német koncentrációs tábor(Lengyelország lerohanása után a Német Birodalomhoz csatolt területen volt), ahol a második világháború alatt emberek (főleg zsidók, de hadifoglyok, etc.) tömegeit gázosították, majd égették el. 1945.január 27-én szabadult fel.
  • örményellenes mészárlás: Kelet-Anatóliából biztonsági okokra hivatkozva 1915-ben deportálták az örményeket, közülük többszázezret (örmény források 1,5 millióról beszélnek) öltek meg a török reguláris erők. Törökország máig tagadja a történteket.
  • ötéves terv: a sztálini Szovjetunióban és a szovjet érdekszférába tartozó Közép-Kelet-Európa-i országokban hozott iparosítási-gazdasági tervek (voltak un. „hároméves” tervek is), melyekben irreális célkitűzéseket fogalmaztak meg. Magyarországon a „hároméves terv” után, 1949 végén bocsájtották útjára az első ötéves tervet.
  • rasszizmus: faji alapon álló ideológia, mely egyes fajokat („rassz”) többre, másokat kevesebbre tart.
  • Reichstag: a német birodalmi parlament.
  • spanyol polgárháború (1936-1939): a Franco vezette fasiszták és a baloldaliak és liberálisok között vívott civil háború, melynek sorsát megpecsételte az, hogy a fasiszta hatalmak segítséget nyújtottak Franconak.
  • Teleki Pál (1879-1941): Földrajztudós, politikus. Többször volt Magyarország miniszterelnöke (1920-21, 1939-41). 1941. április 3-án öngyilkos lett, mert nem volt hajlandó a németekkel együtt megtámadni Jugoszláviát, miután örökbarátsági szerződést írt velük alá. Kontroverziális politikus, a numerus clausus törvényt miniszterelnöksége alatt fogadták el, ő írta a második zsidótörvény indoklását és előkészítette a harmadikat, ám – ezen kívül is – számtalan zsidóellenes rendelkezést fogadtak el miniszterelnöksége alatt.
  • Urbanizáció: városiasodási folyamat.
  • wannsee-i konferencia: 1942 január elején, Berlin egyik elővárosában, Reinchard Heydrich által organizált konferencia, ahol az európai zsidóság végső megsemmisítéséről határoztak. A konferenciáról Eichmann jegyzőkönyvet készített, ami mindmáig a holokauszt egyik fontos alapdokumentuma.
  • weimari köztársaság: az I.világháború után, az 1919 nyarán elfogadott weimari alkotmány által biztosított köztársaság Németországban. Köztársasági államformát és parlamentáris demokráciát biztosított – egészen Hitler hatalomrakerüléséig.
  • zsidótörvények: Magyarországon és más országokban hozott zsidóellenes rendelkezések.

 

Források

A történeti áttekintés forrásanyaga

  • Európa története. A kötetet szerkesztette Gunst Péter. Debrecen, 1995.
  • Chris Cook-John Stevenson: Világtörténeti kézikönyv. Longman-Akadémiai Kiadó. Budapest, 1995.
  • Bertényi Iván-Gyapay Gábor: Magyarország rövid története. Maecenas. Budapest, 1997.
  • Novák Attila: „A demokrácia vadhajtásai. Antiszemitizmus és viták a zsidóságról Magyarországon (1988-1998)”. In: http://www.antiszemitizmus.hu/ademokracia.htm