Kiss László: Auschwitzi napló

Visszaemlékezés

Separator item

Bevezetés

Szüleimmel, ikertestvéremmel Endrével (Bandi) és nõvéremmel Ágival, 1944-ig egy Székesfehérvár melletti községben, Seregélyesen éltünk. Apámnak, Kis Mihálynak, ikertestvérével Nándorral (Nándi bácsi) közös szabóüzletük és mûhelyük volt. Ezt még nagyapjuk, azaz dédapám alapította 1852-ben. Nándor nagybátyáméknál is három gyermek volt: István, Zsuzsa és Hugó (Pubi). Velük egy házban laktunk, a község központjában lévõ egyemeletes épületben.

{

Kis Mihály és ikertestvére, Kis Nándor 1907-ben

A teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

E melletti földszintes házban volt az üzlet és a mûhely, és itt volt apai nagyanyám lakása is. Seregélyesen középiskola nem volt, 1939-ben a székesfehérvári gimnáziumba a zsidótörvények miatt nem vettek fel bennünket, ezért Enyingre, anyai nagyszüleinkhez mentünk és az itteni polgári iskolába iratkoztunk be. (A többes szám itt és a továbbiakban is ikertestvéremre és rám utal.)

{

A Kis testvérek szabóüzletének bejárata, 1926

A teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A polgári elvégzése után, 1943-ban ikertestvérem Seregélyesen maradt és az asztalos mesterséget tanulta. Én gimnáziumi felvételhez különbözeti vizsgát tettem. 1943 szeptemberétõl a budapesti, Markó utcában lévõ Berzsenyi Dániel Gimnázium V/B. (zsidó)osztályában folytathattam középiskolai tanulmányaimat. 1944 március 19-e, a németek bevonulása után az iskolában megszûnt a tanítás, április 5-én kiadták az év végi bizonyítványt. Sárga csillagot kellett hordani, megkezdõdtek az összeköltöztetések, zsidóknak tilos volt az utazás. Nagy nehezen sikerült engedélyt kapnom, és 1944 április 22-én hazautaztam Seregélyesre. Ezzel a dátummal kezdõdnek az “Auschwitzi napló”-ban leírt események.Ezt a feljegyzést nagybátyámnak, apám bátyjának, Kis Józsefnek a kérésére írtam. Õt a deportálásból Budapestre érve, régi lakóhelyén megtaláltam és nála töltöttem ekkor több mint egy hónapot. Miután elbeszéltem nagybátyámnak, hogy az elmúlt évben mi történt velünk/velem, kérte, írjam le mindazt, amit elmondtam. Így született a következõ írás, amelyben a falumbeliek, a rokonok és az ismerõsök sorsáról is beszámolok. Ezért ez valójában nem napló, hiszen nem napi feljegyzéseket tartalmaz. Azonban az 1945 májusában készített írásomnak “Auschwitzi napló” címet adtam és ezt nem kívántam megváltoztatni. Ennek egyes részletei már megjelentek a következõ könyvekben:E. Even, B. Ravid: Emlékezz, Székesfehérvár és környéke zsidósága, Shem, Jeruzsálem, 1997. pp. 378.Gergely Anna: A székesfehérvári és fejér megyei zsidóság tragédiája, Vince Kiadó, Budapest, 2003. 293 old.Hargittai István: Életeink, Typotex, Budapest, 2003. 254 old.I. Hargittai: Our Lives, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004. pp. 260.A közelmúltban az eredeti szöveget kiegészítettem, ezek a részek megkülönböztetésül dõlt betûkkel szerepelnek. A lábjegyzetek ezen összeállítás alkalmával születtek.

E munka megjelentetése Szõnyi Andrea szervezõkészségének és aktivitásának köszönhetõ. Köszönet illeti a Lauder Javne Iskola lelkes tanulóit, akik a szöveg fordításában, a képek és dokumentumok kiválasztásában részt vettek.

Budapest, 2004. december

Kiss László

 

Seregélyesen, 1944. április 22. - június 5.

Budapestről 1944. április 22-én érkeztem Seregélyesre haza. A falu zsidósága akkor már izgatott volt, mindenki félve várta az újabb szigorító rendelkezéseket. Két házkutatás már volt ekkor különböző ürügyek alatt. – Kb. 4 napja voltam otthon, mikor délután beállított hozzánk két detektív és a csendőrtiszthelyettes4 és mondják, hogy feljelentés van ellenünk, mert az aranytárgyainkat nem adtuk be.5 

{

A két ikerpár (Kiss László és Bandi, édesapjuk, Kis Mihály és ikertestvére, Nándor, 1934

A teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Apuka és Nándi bácsi mondták, hogy mi az ékszereinket beküldtük Fehérvárra és egy ügyvéd fogja beadni. Erre a detektív azt mondja, hogy ő ezt tudja, de nekünk még ezen kívül is kell lenni eldugott ékszerünknek. Most pedig házkutatást fog tartani. A lakásban nem nagyon kutatott, hanem az ólakban, ahol a fát tartottuk, ott kezdett velünk ásatni. Itt tényleg meg is talált egy pár ládát, amiben fehérneműt tettünk el. Pubi és Nándi bácsi vitték az egyik ládát és mikor a kút mellé értek, Nándi bácsi, nem tudom idegrohamában, vagy elkeseredésében belevetette magát a kútba. Ekkor természetesen nagy zűrzavar támadt, de azért hála Isten sikerült szerencsésen kimenteni. Ezután az egész családnak át kellett menni a községházára, csak a Nagymama maradhatott otthon, Nándi bácsival. Egy ideig még vallattak bennünket, közben beesteledett és az éjszakát ott kellett tölteni. Kb. 5 órakor reggel Apuka kiment, mikor bejön, azt mondja: „tíz gombostűt lenyeltem”. Borzasztóan megrémültünk. Azonnal orvosért szaladtunk, aki injekciót adott be, de közben borzasztó kínokat állt ki Apuka és mi még talán borzasztóbbakat, látva az ő szenvedését. Délelőtt aztán bevittük Fehérvárra, de itt nem vették fel a kórházba, így másnap kocsival hazajött. Ekkor az orvos diétát írt elő és orvosságot adott és pár nap múlva meggyógyult Apuka. Ezután jegyzőkönyvet vettek fel ügyünkről és azt mondták, hogy majd idézést fogunk kapni a tárgyalásra. A nyomozás vezetője Vári András nyomozó őrmester volt.

Ezután talán 10 napig csend volt. Ekkor jött a hír, hogy a fél járás zsidóságának Seregélyesre kell költözni. Ez kb. május 16-án volt. Ez az állapot tartott június 5-ig. Közben május 21-én Apukáékat behívták munkaszolgálatra. Még június 1-én összehívták a falu zsidóságát, aminek a száma a vidékiekkel megszaporodva kb. 200 főt tett ki, hogy még utoljára szép szóval és azután veréssel kivegyék belőlünk, hová rejtettük el értékeinket. Minden családból a családfőt vallatták és verték meg a vallomás kicsikarására. Mivel ekkor Apuka már bevonult munkaszolgálatra, ezért ennek a tortúrának Anyukát vetették alá. Június 5-én hajnalban felzörgettek bennünket a csendőrök. Csak azt mondták, azonnal öltözzünk fel és menjünk az udvarra sorakozni. Mikor sorba álltunk, a törzsőrmester egy papírlapot vett elő és olvasni kezdte: Hivatalos hatalmamnál fogva felszólítom önöket arra, hogy személyenként 50 kg legszükségesebb holmit, élelmet ésruhaneműt 1/2 órán belül csomagoljanak össze, mert a községi munkatáborba lesznek szállítva. Az 50 kg-ban a következő dolgokat vihetik magukkal. Ekkor felsorolta mennyi és milyen élelmiszert és ruhát lehet vinni. Ezután csomagoláshoz fogtunk, természetesen kapkodva és a legfontosabb dolgokat kifelejtettük a csomagjainkból. Mikor készen voltunk, újból sorba állítottak bennünket a csomagokkal és a malom udvarába vittek. Itt mindenki csomagját átvizsgálták, órát, töltőtollat, ceruzákat, pénzt, a bejelentett ezüstholmit, karikagyűrűket, a jobb zsebkéseket, igazolványokat, tárcákat és általában minden értékesebb dolgot elvettek tőlünk. Ezután következett a testi motozás, amihez a csendőrök nők esetén a községi szülésznők közreműködését is igénybevették. 3 órakor délután elindultunk az állomásra és a 3 5-ös vonattal bevittek bennünket Fehérvárra és itt a téglagyár nyitott félszereiben helyeztek el bennünket.

 

Székesfehérváron, és a vonatút 1944. június 5-17.

A második és a harmadik nap egész Fejér megye zsidóságát ideösszpontosították, a sárbogárdi járás kivételével.7 Itt ekkor 2700-2800 ember volt összezsúfolva. Egyik nap a csendőrök még egyszer kutatást és motozást tartottak. Most már nem csak az értékesebb dolgokat, hanem ami megtetszett nekik, elvitték. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. 14-én az egész tábort sorakoztatták, kivittek az állomásra, gyorsan bevagoníroztak8 bennünket, egy vagonba 65 személyt és délután elindultunk Budapest felé, Seregélyesen keresztül. Ekkor még senki sem tudta, hogy végállomásunk az auschwitzi tábor lesz.Seregélyesről velünk együtt a következőket hurcolták ki Auschwitzba:9

  1. Tolnai Ábrahám kántor
  2. Tolnai Ábrahámné
  3. dr. Berger Fülöp állatorvos
  4. Berger Fülöpné
  5. Berger Lili (túlélő, Izraelben élt)
  6. Deckner Sámuel kereskedő
  7. Deckner Irén
  8. Weisz Kálmán mérnök, molnár
  9. Weisz Kálmánné
  10. Weisz Imre
  11. özv. Deckner Árminné kereskedő
  12. Deckner Sári
  13. Braun Pálné
  14. Braun Vera
  15. özv. Klein Sándorné
  16. Schwartz Dávid molnár
  17. Schwartz Dávidné
  18. Kis Mihályné
  19. Kis Ágnes
  20. Kis Endre
  21. Kis László (visszajött)
  22. Kis Nándorné
  23. Kis Zsuzsanna
  24. Kis Hugó
  25. özv. Steiner Ignácné
  26. Steiner Irma
  27. özv. Medgyesi Edéné kereskedő
  28. Réh Józsefné
  29. Réh Józsefné 3 éves kislánya
  30. Klein Árpád kereskedő
  31. Klein Árpádné (visszajött)
  32. Klein Éva (visszajött)
  33. Klein Sándor
  34. özv. Klein Bernátné
  35. Szigeti Nándor műszerész
  36. Szigeti Lajosné
  37. Szigeti Klári
  38. Rosenfeld
  39. Rosenfeldné
  40. Krausz Ignác bádogos
  41. Krausz Ignácné
  42. Krausz Lajos
  43. Krausz Irén
  44. Krausz Ibolya
  45. Krausz Vilmos bádogos
  46. Holczweber Mózes kereskedő
  47. Holczweber Mózesné
  48. Holczweber lány
  49. Tronstein Lipót bádogos
  50. Tronstein Lipótné
  51. Tronstein László
  52. Weisz Izidor kereskedő
  53. Weisz Izidorné
  54. Lichtman Sándorné
  55. Lichtman László
  56. Nagy László intéző
  57. Wolf (dr. Elek jószágigazgatója)
  58. Wolfné
  59. Wolf Edit
  60. Weisz Kálmán édesanyja
  61. Csillag Dezső szabó
  62. dr. Medák Ernő orvos
  63. Medák Ernőné
  64. Medák Magda
  65. Nagy Miklós földbérlő
  66. Nagy Miklósné
  67. Nagy Marianne
  68. Csillag Dezsőné

Vonatunk elég gyorsan haladt. A 25-3010 kocsiból álló szerelvényünket két mozdony húzta és néhol gyorsvonat sebességgel robogtunk. Kassáig magyar csendőrök kísérték a vonatot. Itt még egyszer felszólítottak bennünket, ha még van nálunk pénz, vagy valami értéktárgy, adjuk le. Ezután vonatunkat átvették az SS katonák.11 Az utazás alatt sokat szenvedtünk a nagy hőségtől és különösen az volt borzalmas, hogy a szükségleteinket nem tudtuk elvégezni. 17-én szombaton délben értünk Auschwitzba. Pontosabban az Auschwitz-Birkenau Vernichtungslager-be.12 Az ettől néhány kilométerre lévő auschwitzi főtáborban főleg egyemeletes téglaépületek voltak, az Auschwitz-Birkenau táborban pedig kizárólag hatalmas fabarakkok (blokkok). Itt volt a vasúti szárnyvonal végződése, a Rampa,13 ahová a válogatásra kerülő transzportok14 érkeztek.

 

Auschwitzban 1944. június 17-től

A vonatról leszállítottak bennünket, de minden csomagunkat a vagonokban kellett hagynunk. Ezután egyes sorba állítottak, külön a férfiakat és külön a nőket. Azután megkezdődött a válogatás. Egyik oldalra küldték a munkaképeseket, a másik oldalra a munkaképtelen öregeket, betegeket, gyerekeket és a gyermekes anyákat. 

Még mi nem kerültünk sorra a válogatásnál, mikor halljuk, hogy az SS katonák kiabálják: „Zwillinge austreten!”. Mi nem értettük, hogy mit jelent ez és vártuk, hogy mi is sorra kerüljünk. Mikor odaértünk, ahol a válogatást végezték, Bandi ment elől, én utána. Amint látták, hogy egyforma ruhánk van, szó nélkül félreállítottak bennünket. Ekkor tudtuk meg, hogy a „Zwillingen austreten!” azt jelentette, hogy ikrek kilépni. A mi transzportunkból 4 pár ikret választottak ki. Minket ikreket a kórház, v. Krankenbau, ill. F.-Lágerba vittek. Itt a fürdőben megfürödtünk és ruhánkat fertőtlenítés után visszakaptuk.

Amikor minket félreállítottak, két ikerpár már ott állt, a székesfehérvári Laufer István és József és az érdi Lusztig György és Márton. Néhány perc múlva kiválasztották a két Kun testvért, Györgyöt és Istvánt, akikről tudtuk, hogy nem ikrek, csak testvérek. Eközben szemünk előtt folyt a válogatás. A válogatást végzők engedékenyek voltak, ha egy fiatal az idős hozzátartozójával akart menni, azt viszont nem engedték, hogy idősek vagy munkaképtelenek kerüljenek a munkaképesek közé. Egy idő múlva a válogatást végző néhány SS tiszt odajött hozzánk, és az egyik valamit magyarázott velünk kapcsolatban, ránk mutogatva a többieknek. Mint utóbb megtudtuk, ő volt dr. J. Mengele  SS Hauptsturmführer, az ikervizsgálatok vezetője.

A válogatás befejeztével nyolcunkat az „F” Láger-ba vittek. Itt az ikerkápó,17 Spiegel Ernő, (aki szintén iker volt és munkácsi pedagógus) és a már ott lévő ikrek fogadtak és körülvettek bennünket. A Kun gyerekek (ekkor 12 év körüliek voltak) közölték, hogy ők nem ikrek, azonban a kápó azt mondta nekik, feltétlenül vallják magukat ikreknek és az adatfelvételnél egyikőjük születési adatait mondják be. 

{

A Kun testvérek, Gyuri és Pista, 1939

A teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Az ott lévők még tanácsolták, hogy ami a zsebünkben van, azt adjuk oda nekik, mert most a fürdőbe visznek bennünket, ruhánkat fertőtlenítésre elviszik, majd visszakapjuk, de a zsebek már üresek lesznek. Így maradt meg nekem egy kis zsebnaptáram, borotvakészletem18 és ceruzám.

Fürdő után minket is szőrtelenítettek,19 de a hajunkat nem vágták le. (Ez a lágerban komoly privilégiumnak számított, mivel haja csak a lágerarisztokráciának számító reichsdeutsch20 kápóknak lehetett.) Ezután felvették adatainkat, és a bal alsó karunkra tetoválták a Häftlingsnummer-t, a fogolyszámot. A székesfehérvári transzportból kiválasztott nyolc iker száma „A-14319”és „A-14326” között volt. Bandi száma „A-14319”, az enyém „A-14320” lett. Ezután már csak ezen a számon voltunk nyilvántartva. Ha valahol jelentkeztünk, csak ezt a számot kellett bemondani (A-vierzehn-dreihundert-zwanzig). Ezt a számot a ruhánkra varrt kb. 2×8 cm-es fehér vászondarabra is rá kellett tintaceruzával írni. Ezen, a szám előtt még egy piros háromszög és egy sárga csík is volt, amely azt jelölte, hogy viselője politikailag megbízhatatlan és zsidó.

Akit munkára választottak ki, először a nagy zónába21 vitték. Itt óriási fertőtlenítő és fürdő volt. Itt mindenki megfürdött, fürdő után mindenki haját levágták kopaszra (a nőkét is) és mindenki másik, piros jellel ellátott ruhát kapott. Innét a nők a „C” Lágerba, a férfiak az „E” Lágerba mentek.

Az „E” Láger, ahová átmenetileg a munkaképes férfiak kerültek, egyben a cigányláger volt. A barakkok (blokkok) egy részében a cigánycsaládok voltak elhelyezve. Őket azután, mintegy 2500 embert, egy éjszaka alatt (aug. 3-án) likvidálták, gázkamrába küldték.

 Az öregeket, egyszóval a munkaképteleneket gázkamrába vitték, majd holttestüket az aranyfogak kiszedése után futószalag segítségével a krematóriumba tették. Négy krematórium volt, kettő egy és két kétkéményes. Nyáron, mikor a sok magyar és theresienstadti transzport jött, még 3 égető gödör is volt működésben. Tehát, amint megérkeztünk a családok azonnal szét lettek szakítva.

A krematóriumokban az ún. Sonderkommando22 dolgozott, amelynek tagjai szintén foglyok voltak. Ők a többi fogolytól hermetikusan el voltak zárva, jobb elhelyezést és ellátást kaptak, de néhány hónap, vagy hét után őket is likvidálták. Ezért aztán 1944. október 6-án az egyik Sonderkommando fellázadt. Az őket őrző SS-eket megölték, felvették ruhájukat és a kommandót kivezették a kapun. Mikor észrevették a szökést, riadóztatták a környéket, hatalmas hajtóvadászatot rendeztek, de a kb. 60 fős kommandóból két fogolynak így is sikerült megszökni, a többieket megölték. Mi mindebből csak a nagy szirénazúgást, azt, hogy az egyik kétkéményes krematórium ég, valamint az SS-ek rohangálását és a blokkzárlatot észleltük. (Nem hagyhattuk el a barakkot.)23

Tudomásom szerint a falumbeliek közül a következőket ölték meg gázzal (akit nem egészen biztos, hogy megöltek, *-gal jelöltem).

 

1. Tolnai Ábrahám 73 éves
2.  Tolnai Ábrahámné  73 éves
3.  Berger Fülöpné        54 éves
4.  Deckner Sámuel       74 éves
5.  Weisz Kálmánné*  34 éves
6.  Weisz Imi      5 éves
7.  özv. Deckner Árminné 70 é.
8.  Deckner Sári       35 éves
9.  Braun Vera        10 éves
10. özv.Klein Sándorné  73 éves
11. Schwartz Dávid     58 éves
12. Schwartz Dávidné*  52 éves
13. özv. Steinerné       73 éves
14. Steiner Irmuska      34 éves
15.  özv. Medgyesi Edéné  70 é.
16. Réh Józsefné        30 éves
17. Réhné kislánya         4 éves
18. Klein  Sándor *     14 éves
19. özv.Klein Bernátné  82 éves
20. Szigeti Nándor      65 éves
21. Szigeti Lajosné *  30 éves
22. Szigeti Klára          4 éves
23. Rosenfeld             73 éves
24. Rosenfeldné          70 éves
25. Krausz Lajos         15 éves
26. Weisz Izidor          70 éves
27. Weisz Izidorné       68 éves
28. Lichtman László    12 éves
29. Weisz Kálmán édesanyja  74 éves
30. Dr. Medák Ernő 1944. szept. 19-én
31. Természetes halállal halt meg  Berger Fülöp 1944. júl. 28-án délben 1 órakor. 24

 

Székesfehérvári rokonaink közül kivégezték:

  1. Schwartz Mór 63 éves
  2. Schwartz Mórné 58 éves
  3. Adler Miklósné sz. Schwartz Anna 29 éves
  4. Adler György 1 és fél éves
  5. Deutsch Pál 12 éves

 

Az auschwitzi tábor

A lágereket 2 1/2 m magas szegesdrót kerítés vette körül. Minden harmadik kerítésoszlopon villany volt, ami egész éjszaka égett. A kerítésdrót magasfeszültségű árammal volt telítve, hogy még a szökési kísérleteket is megakadályozzák.Az „F”-Láger mellett volt a Canada23 (l. a vázlatot). Ide szállították a transzportok csomagjait. Ezek tartalmát az itt dolgozó foglyok szétválogatták, a jó állapotban lévő dolgok Németországba kerültek, más részét a táborok ellátásánál használták fel. A canadás kommandók tagjai, gyakran életük kockáztatásával, különböző hasznos dolgokat (kanál, fogpaszta, konyharuha, stb.,) dobáltak át számunkra a kerítésen keresztül. Ezek egy részét aztán mi továbbadtuk ugyancsak a kerítésen keresztül az „E” cigánylágerben lévő férfiaknak. (Különösen a kanál volt nagy kincs.) Egyszer egy fogpasztás tubusban egy százpengős24 bankjegyet találtunk, aminek egyáltalán nem örültünk. Egyébként a táborban is voltak ügyeskedők, akik mindent tudtak szerezni. Ők voltak az un. organizátorok. Az „organizálás” kifejezés a szerzés, a lopás szinonimája volt a lágerben.Mi az „F” lágerben voltunk a munkára kiválasztott férfiak pedig a szomszéd „E” lágerben voltak, így velük a dróton keresztül tudtunk beszélni. Pubi kb. jún. 30-ig volt itt az „E” lágerben, ekkor tették át a „D” lágerbe. Itt volt kb. okt. 3-ig. Közben egyszer írt egy levelet augusztus 11-én, amiben azt írta, hogy Anyuka és Ági kb. 1 héttel ezelőtt elment transzporttal.25 Irén nénivel és Zsuzsával26 minden nap találkozik, mert a női lágerbe jár dolgozni. Enyingről Irma néni és Dittike27 is ott van. Dittikének kanyarója van. Más rokonról ő nem tett említést. Erre a levélre mi is írtunk, de választ már nem kaptunk. Pubi kb. okt. 3-án ment el egy 200 személyből álló transzporttal. Megérkezésünk után majdnem minden nap beszéltünk Árpádbácsival28 is. Ő kb. július 4. körül ment el transzporttal. A rokonok közül ezután már csak a fehérvári Ungár Feri bácsival, és Spitzer Lajossal, akit Kistarcsáról hoztak oda, találkoztunk. Ők augusztus közepe táján mentek el transzporttal. Falumbeliek közül leghosszabb ideig Weisz Kálmán malmossal és Dr Medák Ernő orvossal tudtuk kapcsolatainkat fenntartani. Weisz Kálmán a szomszédos cigánylágerben volt szept. 18-ig. Ekkor elvitték transzporttal. Ő kapott egy levelet a női lágerból, amit Klein Éva írt és kb. ez állt benne: „Klein Árpádné Éva nevű lányával itt van, értesítést kér férjéről és Sándor nevű fiúkról.” A cédula neki volt címezve. A címzésen, nővérem Ági írására ismertünk. A fentiekben említett lágerposta a következőképpen zajlott: A leveleket (cédulákat) kövekre erősítették, ruhából kihúzott cérnaszállal. Ezt áthajították a kerítésen keresztül a szomszédos táborba. Ha itt nem talált címzettre, továbbhajították. Természetesen a leveleknek csak kis hányada jutott el a rendeltetési helyre, különösen, ha a levélíró nem tudta, hogy melyik lágerben van a címzett. Azonban néha, mint ahogy hozzánk is, eljutott levél a „C”-Lágerből az „F”-Lágerbe. Medák doktor abban a lágerban volt, ahol mi, de mint beteg került oda. Kb. aug. 25-től szept. 19-ig volt itt. Ő sajnos szelekció29 áldozata lett. Ugyanis, mikor már sok volt a lágerben a gyenge, vagy többé kevésbé munkaképtelen ember, akkor ezeket kiválogatták és gázzal elpusztították. Ezt nevezték szelekciónak. Az első szelekció a zsidó újév első napján volt. Ezután még talán 3 szelekciót csináltak. A mi helyzetünk, ill. az ikrek helyzete összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a többieké. Mi megérkezésünk után azonnal kaptunk tűrhető ágyat, rendesen kikaptuk a porciót30 és a bánásmódra sem panaszkodhattunk. Az ikrek mellett a törpenövésűeket is vizsgálta dr. Mengele. Velünk volt egy angolkóros törpe, Lőwi bácsi, aszódi papírkereskedő, aki csak mankóval tudott járni. Ő meghalt, állítólag a cigánylágerben szerzett fertőzésben. Egy másik törpe, aki kb. 4-5 éves gyerekre hasonlított, grafikus volt, és az SS-ek számára is készített portrékat. Ott volt egy teljes törpecirkusz teljes szereplőgárdája is, 4 vagy 5 törpenövésű férfi, a gondozójukkal együtt. Tudomásom szerint a törpék, Lőwi bácsi kivételével, mindannyian túlélték a deportálást.Azoknak a férfiaknak a sorsa viszont nagyon rossz volt, akik az „E” lágerbe kerültek. Egy barakkban 1000-1200 embert összezsúfoltak. Fekvőhely, vagy takaró egyáltalán nem volt és a cementpadlón kellett — helyszűke miatt— ülve aludni. Porciójukat a vezetők ellopták úgy, hogy a betegesebb, gyengébb szervezetűek rövidesen elpusztultak. Berger dr. állatorvos is így halt meg. Itt voltak a munkára kiválasztott emberek egy pár hónapig és azután vagy áttették őket a szomszédos „D”, vagy munkáslágerba, vagy pedig transzporttal elvitték őket Németország más táborába. A nők helyzete a „C” lágerben még ennél is borzalmasabb volt. Nekik sem volt fekhelyük, porciójukat nem adták ki rendesen. Még rémesebb volt az, hogy alig volt valami ruhájuk és a nap legnagyobb részét Appell-állással31 kellett eltölteni. Appellnál a barakk mellett lévő térségen kellett sorakozni létszámellenőrzés céljából. Az Appell addig tartott, míg a létszám nem stimmelt. Ez az Appell-állás volt az egyik legborzasztóbb dolog. Sokszor órák hosszát tartott és addig kint kellett állni a forró napsütésben, vagy a szakadó esőben. A női lágerekben sokszor már 1/2 3-3 órakor volt ébresztő és azonnal Appell volt, ami sokszor késő délelőttig tartott. Délután 2 óra körül újból kezdődött az Appell, ami legtöbbször késő estig tartott. Értettek a németek ahhoz, hogy munka nélkül is kifárasszák az embereket.Mint a vázlatból látható, a birkenaui tábor az A, B, C, stb. lágerekre tagozódott. Az adott láger parancsnoka a szintén fogoly Lagerältester32 volt. Az egyes barakkok parancsnoka pedig a Blockältester.33 Ők, és a munkacsapatok vezetői, a kápók és a Vorarbeiter-ek34 képezték a lágerarisztokráciát. Ezek rendszerint birodalmi németek, Reichsdeutsch-ok voltak, akik köztörvényes bűncselekmények, vagy politikai okokból kerültek lágerbe. Az előbbieket a ruhájukra varrt Häflingsnummer előtti zöld háromszög jelölte, az utóbbiakat pedig piros háromszög. Piros háromszöget viseltek a lengyel politikai foglyok is, akik szintén gyakran tartoztak a arisztokráciához. (Zsidók csak ritkán, kivételképpen.)Az „F” kórházláger parancsnoka kezdetben egy piros háromszöges lengyel orvosprofesszor volt, majd később egy prágai zsidó orvosprofesszor, prof. Epstein. Az SS-ek a láger területére rendszerint csak létszámellenőrzéskor jöttek. A láger rendjének fenntartása a fogoly tisztségviselők feladata volt. Ha egy fogoly véletlenül mégis találkozott egy SS-el, meg kellett állnia, levenni a sapkát (Mützen ab!) és vigyázzállásban megvárni, míg mellette elmegy az SS. A lágerarisztokrácia tagjai, és néha a munkára beosztott foglyok is jutalmat kaptak Prämienschein35 formájában. Ez 1 márka címletű kék színű cédula volt. Ezért a kantinban36 (az „F” kórházlágerben, a többi lágerekről nincs információm) szappant, fogport, mustárt, néha WC-papírt és cigarettajegy birtokában cigarettát lehetett venni.

 

Laci és Bandi élete, sorsa Auschwitzban 1945. január végéig 

Mint már említettem, Bandi és én a kórházlágerben voltunk. Az első hónapokban nem kellett semmit dolgoznunk. Kb. szeptember közepén azután a nagyobb fiúkat, köztük minket is, beosztottak munkára. Bandi és én kertészek lettünk, de azért még most sem kellett sokat dolgozni. Október végén Bandit, mint asztalost beosztották az asztalosműhelybe. Itt jó dolga volt, meleg helyen dolgozott és esténként a műhelyi kályhán még főzni is tudtunk, ha volt mit. Október végén a barakkunkhoz tartozó WC emésztőgödrének tisztítására osztottak be (azaz Scheissmeister lettem,) Lusztig Mártonnal együtt. Minden nap az emésztőből vödörrel kimert folyékony fekáliát egy malterosládához hasonló ládába öntöttük és ezt a kb. 100 lépésre lévő csatornanyíláshoz vittük, és ide borítottuk. Ez a feladat a miatt volt különösen kellemetlen, mivel tudtuk, hogy barakkunk egyik végében vérbajos37 betegek is vannak. Szerencsére ez az elfoglaltság sem tartott sokáig.December 11-én hirtelen áttettek bennünket 22 más ikerrel együtt a „D” Lágerbe. Itt az első időben nekünk 18 éven aluliaknak nem kellett semmit dolgozni, csak a kommandók kivonulása után ki kellett takarítani a barakkot. Számomra a D-lágerben az egyik, máig is emlékezetes, megdöbbentő látvány volt a WC barakk. Egy kb. 15 m széles, 150m hosszú barakk, ahol a 60 cm magasan lévő betonlapokon végeláthatatlanul sorakoznak az 50 cm átmérőjű kerek nyílások. Hasonló WC barakkok voltak az F-láger kivételével, a többi lagerekben is. December 28-án minket is munkára osztottak be és a mosodában kellett dolgoznunk. Itt sem volt nehéz munkánk, a munkavezető, a kápó mindig meg volt velünk elégedve. Ezek voltak az utolsó hetek, amit a lágerben töltöttünk.Január elején bejelentették, hogy az egész D-lágert elviszik a Zona-ba fürdésre és fertőtlenítésre. Mi a mosodában elintéztük a fürdést és fertőtlenítést, azzal, hogy nem kell majd a zonai tortúrát végigcsinálni. Mivel nemcsak mi törekedtünk erre, a Blockältester mindenkit, így minket is kizavart a barakkból és nekünk is el kellett menni a Zona-ba. Ez az akció valóban komoly tortúra volt. A fürdés előtt leadtuk ruháinkat, amelyeket forró gőzzel fertőtlenítettek. A fürdő után –, már nem emlékszem hogyan, de mindenki visszakapta saját ruháját, ami nedves volt a gőztől. Ezután a fürdő előtt sorakozó és létszámellenőrzés volt. Ez órákig tartott, a nedves ruha megfagyott rajtunk, a nadrágunk olyan volt, mint egy kályhacső. A létszámért felelős Lagerältester-t, mivel nem stimmelt a létszám, véresre verték az SS-ek és véresen, mezítláb számolta ismét és ismét a sorokat. Késő éjszaka volt, mikor végül visszaértünk a D-Lágerbe.Január 18-án szokatlanul korán volt ébresztő. Mikor felöltöztünk kihirdették, hogy az egész tábor elmegy gyalog-transzporttal. Hogy hová, azt természetesen nem mondták meg. Mindenki vihetett magával 2 pokrócot és az útra adtak 1 1 kg kenyeret, 10 dkg margarint és 30 dkg húskonzervet, de, hogy mennyi ideig kell ennek elégnek lenni, azt nem mondták meg. Kb. 11 óra lehetett, amikor a magas hóval borított országúton elindultunk. 15 km gyaloglás után már nem voltak sorok, csak az úton egy hosszú embertömeget lehetett látni, amit mind a két oldalról puskás és golyószórós SS-legények kísérnek. A huszonötödik kilométer után már kezdtek kidőlni az emberek. Aki elesett és nem tudott többet felkelni, otthagyták és vagy megfagyott az úton, vagy pedig az utánunk jövő SS-katonák agyonlőtték. Így mentünk egész délután, egész éjjel, másnap délben 1 óráig pihenés nélkül. Este már azt hittük, ha még 5 km-t kell menni, összeesünk a fáradtságtól és az éhségtől és ezután még talán ötször vagy hatszor 5 km-t kellett menni, mégis kibírtuk. 19-én 1 óra körül értünk Gleiwitzba.38 Elég jó ágyat kaptunk, de nem fekhettünk le mindjárt, mert először Appell volt. Azután én lefeküdtem aludni, Bandi pedig vigyázott a még meglévő kenyérre és konzervre. Azután ő feküdt le egy fél órára. Közben beesteledett és levetkőztünk. Mikor már éppen el akartunk aludni, megérkezett a bunai táborból39 is a transzport. Mivel már sehol sem volt fekhely még a földön sem, a Reichsdeutsch kápók minket kizavartak az ágyból és ők feküdtek le. Könyörögtünk nekik, hogy ha már a mi helyünket elvették, csináljanak nekünk valahol helyet. Félórás könyörgés után megengedték, hogy Bandi az egyik, én pedig a másik kápó mellett alhassam. Alig feküdtem le, mikor félig kábultan hallom, hogy ordítoznak: „alles Juden heraus”.40 A kápó felcibált bennünket és lezavartak az ágyról. Ezután nem tudom, félig őrült, vagy félig ájult voltam, nem emlékszem a történtekre. Mikor magamhoz tértem a földön találtam magam a többi félholt ember között. Ekkor látom, hogy Bandi még három barátunkkal egy ágy tetején van. Nagyon megörültek, mikor megláttak, mert Bandi látta, hogy elvesztem az eszméletemet és aztán eltűntem mellőle. Én is felmentem az ágyra és így töltöttük az éjszaka hátralévő részét öten egy ágyon. Másnap, január 20-án reggel mindjárt Apell volt, majd kihirdették, hogy aki fáradtnak vagy gyengének érzi magát jelentkezzen, és azt vonaton viszik tovább, a többiek pedig gyalog mennek. Korábbi tapasztalatunkból tudtuk, hogy nem szabad gyengének vagy fáradtnak lenni, mert az a biztos halált jelenti. Ezért nem jelentkeztünk, és elindultunk a gyalogtranszpottal. Mielőtt kiértünk a lágerkapun, engem egy nagytermetű lengyel kápó kirántott a sorból, azzal, hogy a gyengék közé küldjön. A háta mögött azonban a nagy tumultusban sikerült újra beállni a sorba és a többiekhez csatlakozni. Ezután Gleiwitz másik Lágerébe vittek bennünket. Mikor ideértünk, már itt sem volt hely és az éjszakát a földön ülve összehúzott lábakkal töltöttük. Másnap óriási köd volt. Mikor ez felszállt, kb. 10-órakor, kivittek a pályaudvarra és bevagoníroztak bennünket nyitott vagonokba. Egy vagonba kb.180-200 embert, úgy, hogy állni is alig lehetett. A vagonban voltunk másnap délig. Közben talán 12 km-t tettünk meg. Itt leszállítottak bennünket a vagonból és egy falun keresztül, minek a neve Egesfeld41 volt, a falu mellett lévő hatalmas fenyőerdőbe vittek bennünket. Mielőtt elindult a menet, láttuk, hogy néhány lengyel kápónak is golyószórót adtak. Mikor már pár kilométert mentünk, elől megszólaltak a puskák. Ekkor hárman voltunk együtt: Bandi, egy tiszaújlaki fiú, Schwartz Jenő és én. Jenőaki munkaszolgálatosként megjárta Ukrajnát, figyelmeztetett bennünket, hogy most kell vigyázni, mert ő már látott hasonló helyzetet, ami tömeges kivégzéshez vezetett. Mondta, menjünk utána és csináljuk azt, amit ő. Mikor Jenő hallotta a puskaropogást, az erdő felé kezdett húzódni, háta mögött én, utánam Bandi. Azután Jenő elkezdett az erdőbe futni, én a nyomában, de ekkor minden oldalról sortüzet bocsátottak ránk. Lehajolva futottunk be az erdőbe, mikor már annyira voltam, hogy körül tudtam nézni, Bandi nem volt sehol.

 

Visszaút Magyarországra és Budapesten 1945. május 20.

Jenővel egész sötét estig az erdőben bolyongtunk, ekkor az erdő mellett lévő egyik falucska házába bekopogtunk és megengedték, hogy ott töltsük az éjszakát. A ház kiválasztásánál, ahová bekéredzkedtünk, azt tartottuk szem előtt, hogy az minél távolabb legyen a többi háztól és minél kisebb legyen. Úgy gondoltuk, hogy ott biztosan nincsenek német katonák. Itt először tűt és cérnát kértünk és kifejtettük a kabátunk hátán lévő csíkos anyagból készült betoldást, valamint a fogolyszámot is eltávolítottuk, hogy legalább távolról ne lehessen látni, hogy szökött foglyok vagyunk. Másnap korán reggel tovább mentünk. Az úton munkába igyekvő lengyel munkásnőkkel találkoztunk, akik mikor látták, illetve megtudták, kik vagyunk, odaadták a magukkal vitt uzsonnájukat, és elvittek egy házhoz, ahol hajlandók voltak bennünket befogadni. Így egy olyan helyre találtunk, ahol elbújtattak bennünket. Először a szénapadlásra engedtek fel. Befúrtuk magunkat a szénába és jól kialhattuk végre magunkat. A háziak odahoztak főtt ételt, ami csodálatos élmény volt. Egy-két nap múlva megengedték, hogy bemenjünk a házba és ekkor az emeleti ablakból még azt láttuk, hogy a távoli főúton német katonai egységek vonulnak.(Szerencsére a ház a főúttól elég távol volt.) Pár nap múlva megérkeztek a felszabadító oroszcsapatok és az ablakból látható úton már ők vonultakÍgy megmenekülésünket többek között annak is köszönhettük, hogy a front itt harcok nélkül haladt át.Az orosz csapatok Krakkóba irányítottak bennünket. Ezt az utat gyalog kellett megtenni, mert még semmiféle jármű nem volt. Ezért aztán ugyanazon az úton mentünk újból gyalog, visszafelé, Schwartz Jenővel kettesben, Auschwitz irányába, amelyen hoztak bennünket, csak most már szabad emberként. Néhány nap alatt értünk vissza Auschwitzba, de a városba mentünk, nem a lágerbe. A városi hatóságtól kaptunk egy lengyel nyelvű igazolást arról, hogy ott voltunk foglyok. Ez tulajdonképpen egy blanketta volt, amely kötegben ki volt téve az asztalra, amit aztán mindenki maga töltött ki, és ezt pecsételték le.(Ezen igazolásom dátuma 1945. febr. 4.)Feltűnt, hogy egy sportosan öltözött férfi és a vele lévő két fiatal nő is ilyen igazolást állíttatott ki, majd egy kis köteg ilyen blankettát is zsebre tettek. Akkor az volt az érzésem, hogy ezek SS-ek voltak, és így próbálják menteni magukat. Ezután azonnal folytattuk utunkat Krakkóba, ugyancsak gyalog. Útközben házakhoz kéredzkedtünk be, és mindig kaptunk éjszakai szállást, sőt, még ennivalóval is elláttak. Krakkóban találkoztunk 33 ikertársunkkal, akik együtt indultak hazafelé Spiegel Ernő vezetésével. Febr. 7-től 18-ig Krakkóban voltam. Itt a hatóságoktól újabb igazolásokat kaptunk. Ezek egyike egy lengyel- és orosznyelvű engedély a Duklai hágón42 keresztül való hazatérésre. 18-án indultunk el Przemysl43 felé. Három nap múlva érkeztünk ide. Itt megbetegedtem, hastífuszt kaptam és kórházba kellett mennem. A kórházban feküdtem 5 hétig. (1945. február 26-tól április 3-ig.) A przemysli járványkórház, ahova kerültem, ebben az időben elég sivár hely volt, de természetesen jobb, mint a láger. A főorvos félkarú volt, de látva a tevékenységét, úgy tűnt, hogy egy orvosnak nincs is szüksége két kézre. Egyszer behoztak a kórtermünkbe egy súlyos állapotban lévő beteget. Rajta eret vágott, ellátta, de a beteg elhunyt. Látogatók nem jöhettek be a kórházba. A betegek az ismerőseikkel az ablakon keresztül beszélhettek. A kórterem ablaka egy domboldalra nézett, és ott ültek a látogatók. Egy alkalommal az egyik beteg ismerőse, megtudva, hogy magyar vagyok, magyarul kezdett velem beszélni. Kiderült, hogy az első világháború idején katonaként Nagyváradon szolgált, és ott tanult meg magyarul. Mikor kijöttem a kórházból, egy kétkilós fekete kenyérrel a hónom alatt könnyelműen útnak indultam. Szerencsémre a Przemyslt követő állomáson cseh katonákkal találkoztam, akik védelmükbe vettek és ezután velük folytattam az utat. Elláttak egész úton ennivalóval és az egyik, akit Goldberger Bélának hívtak, úgy bánt velem, mintha édes testvérem lenne. A hat cseh katona közül három magyarul beszélt. Goldberger Béla Rózsahegyről származott, Szlovákiában partizánként harcolt, megbetegedett és oroszországi gyógykezelésről tért vissza. A másik, aki homonnai44 volt, magyar munkaszolgálatosként esett fogságba és jelentkezett a németek ellen harcoló cseh légióba.45 A harmadik pedig békési szlovák fiú46 volt, aki magyar honvédként esett fogságba és ugyancsak jelentkezett a cseh légióba. Ő már hosszabb időt töltött a fronton, megsebesült és a kórházból tért vissza a csapattestéhez. Az együtt megtett utunk kb. öt napig tartott, utaztunk vonaton, mozdonyra felkapaszkodva, és főleg gyalog. Ellátásunkról és éjszakai szállásunkról a Vörös Hadsereg ellátó szolgálata gondoskodott. Megérkezve egy helységbe hét főt jelentettek, így számomra is kaptak ellátmányt és szállást. Ápr. 11-én érkeztünk Homonnára. Itt volt már szervezett vöröskereszt és fertőtlenítő. Mielőtt utamat folytattam, kaptam 1000 korona segélyt és útravalóul 2 kg kenyeret és egy darab szalámit. 13-án péntek reggel indultam vonattal Budapest felé és másnap ápr. 14-én délben megérkeztem. Ekkor nagybátyámékhoz jöttem Kis Józsefékhez és még ma is itt vagyok.47 Most akarok hazautazni.48 Falumból már hallottam híreket. Ezek szerint a falu sokat szenvedett, mert a front nagyon sokáig itt állt és egyszer a németekegyszer az oroszok birtokában volt. A házak legnagyobb része elpusztult, de a mi házunk aránylag épségben maradt. Azonban a ház teljesen üres, minden holmink elveszett. A családból eddig még csak én tértem haza Auschwitzból. Még egyetlen rokonomról vagy családtagomról sem tudok, akit ide Auschwitzba hurcoltak ki.Seregélyesi lakosok közül Budapestről hurcolták el Kis Istvánt.49 (visszajött)A deportáláskor Seregélyesről a következők voltak munkaszolgálatra bevonulva:

  1. Kis Mihály
  2. Kis Nándor 50
  3. Berger Endre (túlélő, Izraelben élt)
  4. Réh József (túlélő)
  5. Lichtman Sándor
  6. Szigeti Lajos
  7. Braun Pál (visszajött)
  8. Csillag Miklós (túlélő, Izra­elben él)
  9. Holtzweber József
  10. Tronstein Lajos (visszajött)
  11. Klein György
  12. Csillag József (túlélő, Izraelben él)

Megjegyzem, hogy mi ikrek, állandó vizsgálat tárgyai voltunk. Specialisták vizsgálták külön minden szervünket. Így például szemész vizsgált bennünket (szemfenék-vizsgálat), fogunkról gipszlenyomatot vettek, ortopéd- és belgyógyászati vizsgálatokon estünk át. Többször vettek tőlünk vért. Egy alkalommal az auschwitzi főtáborba vittek bennünket, ahol hat különböző beállításban lefényképeztek.Az ikrek félelme és izgatottsága akkor volt a legnagyobb, amikor augusztus végén, az F-lágerben lévő hullakamra mögötti boncoló-helyiséget átalakították az ikrek vizsgálatára szolgáló szobává. Ugyanis már korábban elterjedt az a hír, hogy az ikrek vizsgálata boncolással fejeződik be. Az iker vizsgálatokat Mengele dr. Hauptsturmführer vezette.

1. Tolnai Ábrahám 73 éves
2.  Tolnai Ábrahámné  73 éves
3.  Berger Fülöpné        54 éves
4.  Deckner Sámuel       74 éves
5.  Weisz Kálmánné*  34 éves
6.  Weisz Imi      5 éves
7.  özv. Deckner Árminné 70 é.
8.  Deckner Sári       35 éves
9.  Braun Vera        10 éves
10. özv.Klein Sándorné  73 éves
11. Schwartz Dávid     58 éves
12. Schwartz Dávidné*  52 éves
13. özv. Steinerné       73 éves
14. Steiner Irmuska      34 éves
15.  özv. Medgyesi Edéné  70 é.
16. Réh Józsefné        30 éves
17. Réhné kislánya         4 éves
18. Klein  Sándor *     14 éves
19. özv.Klein Bernátné  82 éves
20. Szigeti Nándor      65 éves
21. Szigeti Lajosné *  30 éves
22. Szigeti Klára          4 éves
23. Rosenfeld             73 éves
24. Rosenfeldné          70 éves
25. Krausz Lajos         15 éves
26. Weisz Izidor          70 éves
27. Weisz Izidorné       68 éves
28. Lichtman László    12 éves
29. Weisz Kálmán édesanyja  74 éves
{

Kiss László: Auschwitzi napló

A teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre!